Cím: OFF THE GRID: Hálózat a hálózaton kívül

Szerző(k): Nagy Gergely

Fordító(k):

Közreműködő(k):

Megjelenés: Café Bábel, 78.szám (Alulról), 6–19.o

Részlet:

Az OFF-Biennále Budapest (OFF) 2015 tavaszán első ránézésre nem volt más és több, mint egy kortárs művészeti eseménysorozat Budapesten. Még az sem árult el róla túl sokat, hogy történetesen nem a megszokott forrásokra - azaz nem közpénzre - épített, hanem önkéntes munkára és együttműködések hálójára. Az első pusztán műfaji meghatározás, a második valóban karakterisztikus jegy, de inkább következmény, egy sajátos helyzetből fakadó döntés, amely azonban kiindulási pontnak bizonyult. Az OFF meglehetősen nagyszabásúra sikeredett, alkalmasint kitalálói sem hitték volna, mivé növi ki magát. Szép médiavisszhangot keltve öt héten át vagy harmincezer látogatót vonzva adott hírt arról, hogy létezik másfajta kultúra, másfajta nyilvánosság és másfajta Budapest is, mint amit a hatalom ma elénk vetít. Nem utolsósorban pedig - fél év távlatából már jobban értékelhető módon - sok mindent felvillantott abból, miféle stratégiái lehetnek egy létrejövő alternatív művészeti-kulturális színtérnek a keményedő elnyomással szemben. Felvázolta azt az alaprajzot, amely a represszív politika által uralt, korlátok közé szorított, de mégiscsak nehezen legyűrhető város kulturális térképét jelentheti a jövőben. Együttműködéseket, emberek és helyek hálózatát, egy alulról szerveződő művészeti infrastruktúrát. Ebben a szövegben ennek alapvető sajátosságait igyekszem röviden ismertetni, a mai magyar kulturális-politikai helyzet kontextusában.

Letöltés (PDF, 6.19 MB)

Download english version (PDF, 1.52 MB)
radyo dinle